Ma elég kedvetlenül keltem...Futás, telefonálgatás...de végül mindent sikerült elintézni. :)Holnap lesz pénzem, és pénteken jön a szerelmem...csak erre koncentrálok ma... Na meg eltüntetem ezt a halom mosnivalót, ami felgyűlt.

Azt nem is mondtam... Szegêny nagylányom hazahozta a fejtetűt az iskolából... Három napja kűzdök velük. Ez már a második fejtetű invázió... Mikor lesz ennek is vége már.. 

Próbálok jó és pozitív dolgokra koncentrálni, mikor elkap ez a letargia, de nem mindig sikerül. Majd mindjárt összeszedem magam, Csöpim is elaludt :) Hát hajrá...

Megosztás a facebookon

Van egy szép mondás, miszerint: Egy napon besétál Valaki az életedbe, és megmutatja, miért nem működött eddig mással... Teljesen igaz. Zozzzit egy magányos napon ismertem meg szeptember 6-án. Egy közösségi oldalról, mert szerettem volna beszélgetni valakivel kötöttség nélkül... Ő se keresett kapcsolatot, én sem...csak társaságra vágytunk mindketten. Neki volt is egy találkozgatós kapcsolata, így nagyon könnyű volt természetesen önmagamnak lenni a beszélgetések alkalmával. Ezek az eszmecserék reggeltől estig tartottak... :) Egy nap, mikor a randija után megkérdeztem, hogy telt, hogy érezte magát, azt mondta: Jó volt, de....alig várta, hogy hazaérjen, és beszélhessen Velem... Ettől fogva sokkal mélyebbek lettek a beszélgetések... Akaratlanul is. És az volt az utolsó randija. Innentől egyszerre csináltunk mindent: egyszerre keltünk reggel, egyszerre ettünk, kávéztunk, egyszerre mentünk aludni este. Ha a másik elfoglalt volt, hiányoltuk. Tanácsokkal, tippekkel láttuk el egymást. Lassan, tudat alatt már mindketten többet éreztünk az egyszerű társaságnál. Míg egyszer rákérdeztem: Most tulajdonképpen milyen kapcsolatban is vagyunk?? Ez volt a felismerés pillanata, hogy sokkal több, mint barát, annak ellenére, hogy soha nem találkoztunk, csak képekről, és szavakból ismerjük egymást... Jött egy ötlet...hogy találkozzunk, lássuk meg, mi lesz. Mint egy tizenéves csitri, úgy készülődtem az első randira, ahová a 16 hónapos babámat is magammal vittem.

Eljött hát a nap...október 10.... Egy pillantás elég volt... Tudtam, hogy ebből nem menekülök, hatalmába kerített valami csodálatos rózsaszínű köd, amire nagyon régóta vágytam. És a legjobb, hogy Őt is...nincs menekvés...

Gátakkal, buktatókkal teli szerelem lesz ez, de megéri harcolni érte... És ahogy a lányommal bánt....az maga a tökély. Nagyon hamar eltelt az idő... Két nap múlva újra randi, mikor a másik két csajomat is alkalma nyílt megismerni, hiszen egy kalandparkba mentünk.

Meglepett...eljött értünk. :) Csodás nap volt, remekül szót értett az amúgy rosszcsont és szabadszájú Tündérkéimmel... Én meg csak ámultam és bámultam, és csodáltam Őt... Röviden így történt...

És azóta is rajongok érte, Ő értem. Csak azt adja meg a Drága jó Isten, hogy minden akadályt ( távolságot, és anyagiakat) le tudjunk győzni, át tudjuk verekedni magunkat rajta, és kiteljesedhessen ez a szerelem... <3 p="">

Megosztás a facebookon

Jó reggelt. :) 7:40 van. Nem is gondoltam volna, hogy az őszi szünet után ilyen simán kezdődik a hét... :) Mármint az iskolás korú lányaim szempontjából. Sikerült is elindulni fél nyolckor, és még csak sürgetni sem kellett őket, mint máskor.

Most megint egyedül vagyok a legkisebb gyönyörűségemmel, aki még itt piheg a mellemen :) 

Rengeteg dolgom lesz ma, tegnap igencsak fáradt lettem estére, és nem raktam rendet. De először amint elüti az óra a nyolcat, kezembe veszem a telefont, és nekiállok telefonálni az inkasszó ügyében. Muszály, hogy levegyék onnan!! Méghozzá a mai nappal. Holnap jönne a családi pótlék, és ha nem férek hozzá...hát nem tudom mi lesz.

Egy kis öröm az ürömben: tegnap felhívtam a Kedvesemet, beszéltünk fél órát :) Hatalmas lendületet adott, hogy hallottam a hangját. :)Mintha megittam volna öt Red Bullt, meg nyolc kávét, és sokkal színesebb a világ most :)

Édes Csöppentyűm megint felfedezett egy ceruzát... Vagyis mindjárt sikálhatok, de nem baj, hagyom még egy kicsit :) Hatalmas művészi indíttatása van :)

Indulok...mindjárt nyolc... 

Következő bejegyzésben elmesélem, hogy ismerkedtem meg a Kedvesemmel, mert ez egy nem mindennapi eset :) 

Megosztás a facebookon

Hát igen...Ide most azt kellene írnom, hogy szeretett drága jó Êdesanyám....  De én nem tudom ezt írni... Anyu egy különleges típus...akinek minden baja van az élettel. Mindenben a rosszat látja, egyszerűen utálja az életet, és azt is ha valaki boldog. Azzal az elvvel él, ha neki nem jó, másnak se legyen az. Így sajnos az évek alatt Édesapámat is, és majdnem engem is kikészített... Csak velem az a baj, hogy én nem hagyom. Ma is...pedig nincs elég bajom a félresiklott életemmel, most próbálom rendbe rakni, újrakezdeni, de az Édesanyám mindentől képes elvenni a kedvem.. Soha nem voltam neki elég jó, amióta az eszemet tudom. Számára nem vagyok jó anya, nem vagyok jó gyerek, és egyáltalán jó ember sem vagyok. De nem hiszek neki. Imádom a gyerekeimet, ami az erőmből csak telik, mindent megadok, mindent megteszek értük, hiszen ez így helyes, ennek így kell lennie. Ha kimegyek az utcára, mindig mindenkihez van egy kedves szavam, és mindenkit megajándékozok egy mosollyal. Mert tudom, milyen mosoly nélkül élni, és azt is tudom, mekkora lendületet tud adni egy kis kedvesség :) De hát itthon... Édesanyám miatt még levegőt sem merek nagyon venni, hogy ne legyen vita. Idegesítik a gyönyörűséges gyermekeim, és a puszta jelenlétem is idegesíti, na meg Édesapámé...akivel 35 éve él. Na szóval egy ilyen anyukával élek együtt, de azért szetetem ám...mert az anyukám. Csak kikészít...lassan mérgez.

Megosztás a facebookon

Kinyitom a szemem..Reggel 7óra 38 perc... Vasárnap van :) Gyorsan körbepásztázok a szobában, mi a helyzet.  Lássuk...: Csöppem ébren van melletem, már kepesztetni próbál, szopizni szeretne :) 16 és fél hónapos Ő. Kellemes ébredés :) Nagylányom is mozgolódik már, lassan meglátom a csodaszép arcát az ágyam mellett... Középső leánykám még szundít.

Adok magamnak pár percet gyönyörködni ebben a reggeben, de aztán hamar elöntik a fejemet a sötét gondolatok. Valahogy kenyeret és tejet kellene hozni a boltból.... De hogyan? Felkelek az ágyból, kinyitom a pénztárcámat...Hát ebből nem fog menni. Aztán pörög az agyam tovább... A lányoknak van némi aprója, megpróbálhatnám elkérni. Szerencsére megértik a helyzetet, és gond nélkül odaadják.

November 2-a van, az előző havi jövedelem elfogyott, ehavi még nincs... Lehet nem is lesz? Fejem felett lóg az inkasszó a bankszámlámon, melyet a munkahelyem rakott rá: leltárhiány megfizetése címen, amit az egyik kolléganőm lopott el... És nekem kell megfizetnem... Igazságtalan... Valaki ellop valamit, hogy boldoguljon, a tisztességes, három gyermeket egyedül nevelő édesanya meg fizesse meg.. Akkor is, ha ez a létét veszélyezteti. Mi lesz a lányokkal, ha nem veszik le az inkasszót? Mit adok nekik enni? És miből fogom a számláimat kifizetni? És a házon lévő jelzáloghitelt hogy fogom kifizetni?? 

A probléma azonnali megoldást kíván..

És borzasztóan hiányzik a Szerelmem is... Az a 60 kilóméter végtelennek tűnik ilyenkor. 

Megyek, hisz sok a dolgom... A nyüzsgés megkezdődött :)

Minden reggel egy új kezdet... Hajrá!!

Megosztás a facebookon